2018.01.26.
ENFSI elnökségi ülés

ENFSI ELNÖKSÉGI ÜLÉS

2018. január 24-én és 25-én az Európai Forenzikus Szakértői Intézetek Hálózatának (European Network of Forensic Science Institutes - ENFSI) soros Elnöksége részben a szervezet életét meghatározó kérdések megvitatására, részben pedig a 2018. évi budapesti közgyűlés helyszínének megtekintésére két napos látogatást tett az NSZKK-ban.
Az Elnökség 24-én találkozott  Papp Károly r. altábornagy  országos rendőrfőkapitány úrral, aki köszöntőjében méltatta a Magyar Rendőrség és a szakértői intézet szoros és hatékony együttműködését.  Erkki Sippola , a nemzetközi szervezet elnöke válaszában Európában is példa értékűnek nevezte a két terület eredményes együttműködését, kooperációját.

A rövid személyes egyeztetésen a felek biztosították egymást arról, hogy a 2018. május 16-18 között Budapesten az európai forenzikus szakértői intézetek vezetőinek részvételével tartott éves közgyűlés (ENFSI Annual Meeting) mind az ENFSI mind az NSZKK számára kiemelt esemény.

A delegáció 24-én délután egyeztetett a CEPOL képviselőivel, majd a budapesti közgyűlés kiválasztott helyszínét látogatta meg. A csütörtöki napon az Elnökség az NSZKK-ban egész napos értekezletet tartott. A delegáció vezetője a kétnapos rendezvény megszervezésével kapcsolatban köszönetét és megelégedettségét fejezte ki.    

 

Az oldalon történő látogatása során cookie-kat (“sütiket”) használunk. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Az oldalon történő továbblépéssel elfogadja a cookie-k használatát.